A közös cseh−szlovák állam kikiáltásának vitatott kérdései

Mint egyéb helyen láttuk (Csehszlovákia megteremtésének és a cseh–szlovák államjogi viszonynak a megítélése a cseh és a szlovák tudományosságban) a közös állam kikiáltásának, megszervezésének napjai azóta is számos kérdést vetnek fel.

Az újabb összefoglaló nem hallgatja el, hogy a Cseh–Szlovákia megalakulását elsőként kimondó Washingtoni Deklaráció (1918. október 18.) egyes tételeivel a Szibériába tartó Milan Rastislav Štefánik sem tudott azonosulni, ám a Masarykkal történt táviratváltás után elfogadta a szöveget.

Alapproblémaként vetődik fel, hogy 1918. október végén Prágában az új állam létrehozását alapvetően a csehek ügyének tekintették. Elena Bartlová rámutat: az emigrációval folytatandó nagy horderejű tárgyalásokra Genfbe utazó küldöttek Bécsben még találkoztak az ott tevékenykedő vezetőkkel, Kornel Stodolával, Milan Hodžával, ám szót sem ejtettek úticéljukról, a tervezett programról. Hazai szlovák politikust nem hívott senki, a nemzetet Eduard Beneš két közeli munkatársa (Ivan Markovič és Štefan Osuský) képviselte. A megbeszélés eredményeiről az otthoniak csak közvetve és töredékesen értesültek. Saját bevallása szerint Vavro Šrobár is csak jóval később, Beneš 1927-es könyvéből értesült a Genfben javasolt szlovák miniszterek személyéről. Az erős, meg nem valósult névsor arra utal, hogy Beneš az Antant felé akarta dokumentálni akarta az általa amúgy nem tervezett érdemi szlovák pozíciókat.

A közös állam október 28-i prágai kikiáltása után Šrobár, aki pedig a Cseh Nemzeti Bizottság tagja is lett, nem érezte szükségét, hogy e korszakos döntésről értesítse a Szlovák Nemzeti Tanácsot, azt egyébként a magyarországi sajtó is tudatosan elhallgatta. Az úgyszintén történelmi Turócszentmártoni Deklarációval (1918. október 30.) a szlovákságot képviselők tehát úgy követeltek önrendelkezési jogot a nemzetnek, hogy az tudtukon kívül már betagoltatott egy új államba. Egyébként Emil Stodola szövegjavaslata tartalmazta az autonómia igényét, ám az előzetes értekezlet azt leszavazta, mert úgymond veszélyeztetné a közös állam megteremtését. A külföldnek szólt, a könnyebb megértést szolgálta az egységes cseh–szlovák nemzet szerepeltetése is. Hozzátehetnénk: egyébként nehéz lenne értelmezni, hogy ennek lenne része „a szlovák nemzet mind nyelvi, mind kulturális-történelmi szempontból”.

Különös, hogy az újabb monográfia (Kováč 2008) nem értékeli a gyűlés berekesztése után, az esti órákban megérkezett Hodža önkényes eljárását. Ő ismerte a prágai fejleményeket, és az elfogadott, a Národnie noviny számára közlésre átadandó szövegből törölte a 4. pontot, azaz az önálló szlovák képviselet igényét a békekonferencián. A kézirat a szerkesztőségben azonnal elkallódott, máig nem került elő, ami a 20. századi (és mai) csehellenes irányzatoknak táptalajul szolgált. Hírhedt kronológiájában Milan S. Ďurica fél oldalon keresztül sugallja, hogy a deklaráció önjelölt és többségében evangélikus személyek műve, mégpedig meghamisított formában. Mint az a magyar szakirodalomban (Szarka 1995) is régóta kimondatott, e pont „a szlovák önigazgatás legautentikusabb jogforrása lehetett volna”.

A folytatást illetőleg Marián Hronský kiemeli, hogy a szlovák politikai elit első ízben (!) október 31-én, a Szlovák Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága ülésén tárgyalt Szlovákia közigazgatási kérdéseiről, s ekkor sem saját kezdeményezésként, hanem cseh beterjesztés reakciójaként. Az autonómia-hangokat a többség gyorsan elfojtotta, illetve tíz évre elnapolta, a titkolózás azután egy évtized múlva bosszulta meg magát: A Hlinka-féle Néppárt egyik első embere, Vojtech Tuka 1928 január 1-én a párt lapjában közzé tette A Turócszentmártoni Deklaráció tizedik évében című cikkét, melyben − a fenti gyűlésre gondolva, de végül is alaptalanul –, azt állította, hogy az egyesülés tíz évre szólt, tehát Szlovákia, hacsak egyéb döntés nem születik, 1928. október 30.után nem lesz Csehszlovákia része. A bíróság hazaárulás és Magyarország javára folytatott kémkedés vádjával (Tuka egyértelműen kapcsolatot tartott Budapesttel) tizenöt évi börtönre ítélte, ami Hlinkáéknak a kormányból történő kilépéséhez és a cseh–szlovák feszültség éleződéséhez vezetett.

Milan Krajčovič érezhetően elítélőleg ismerteti Vavro Šrobár önhatalmú prágai lépéseit Szlovákia betagolása érdekében – a Szlovák Nemzeti Tanács megkerülése, kompetenciáinak kisajátítása (a Nemzetgyűlés szlovák tagjainak összeválogatása, szlovákok hivatalba ültetése), tehát egy második hatalmi központ kiépítése, ami azután a Nemzeti Tanács feloszlatásához, általánosabb szinten pedig a Pittsburghi Egyezmény megkérdőjelezéséhez vezetett, nemcsak Šrobár, hanem Masaryk részéről.

S végezetül mai szlovák álláspont arról, kinek is jelentett a fordulat nemzeti felszabadulást Szlovákia területén. Peter Švorc egyértelműnek tekinti, hogy Cseh–Szlovákiát elutasították a magyarok, a németek, a zsidók és számos szlovák és ruszin – magasabb egyházi méltóságok, lelkészek, tisztviselők, tanítók, ügyvédek, orvosok, kereskedők és egyszerű emberek, kiknek rokonságában voltak magyarok, és féltek a változásoktól. „Ha a Csehszlovákiát nyíltan elutasító negyven százaléknyi népességhez hozzávennénk az említett szlovákokat és ruszinokat, akkor kiderülne, hogy Szlovenszkó népességének csaknem ötven százaléka ellenezte Magyarország szétverését és Szlovenszkónak a csehszlovák államba történő betagolását.”

Irodalom:

Bartlová, Alena: Samostatnosť slovenského národa v protiklade s ideou jednotného politického národa československého. In: Pohľady na slovenskú politiku. Geopolitiky – Slovenské národné rady – čechoslovakizmus. Ed. Pekník, Miroslav. Bratislava, 2000

Dokumenty slovenskej národnej identity a štátnosti 1. Red. rada: Čaplovič, Dušan et al. Národné literárne centrum, Bratislava, 1998

Ďurica, Milan S: Dejiny Slovenska a Slovákov. Bratislava, 1996.

Hronský, Marián: Čechoslovakizmus – za a proti (1914–1918). In: Pohľady na slovenskú politiku. Geopolitiky – Slovenské národné rady – čechoslovakizmus. Ed. Pekník, Miroslav. Bratislava, 2000

Kováč, Dušan a kol.: Prvá svetová vojna 1914–1918. Bratislava, 2008. (= Slovensko v 20. storočí, zv. 2.)

Krajčovič, Milan: Medzinárodnopolitické koncepcie riešenia slovenskej otázky 1914−1922. Historické štúdie 39. (1998), 5-61.

Rychlík, Jan: Češi a Slováci ve 20. století: spolupráce a konflikty 1914–1992. Vyšehrad, 2012. (Első megjelenés: Češi a Slováci ve 20. století I. Česko–slovenské vztahy 1914–1945. AEP, Bratislava, 1997.)

Švorc, Peter: Szlovenszkó betagolása az új államba és Csehszlovákia létrejötte. Magyar Napló, 21 (2009) 9

A szlovák nemzet deklarációja [1918]. In: A szlovákkérdés a 20. században. Öáll. Rudolf Chmel. Kalligram, Pozsony, 1996.37–38.; Bencsik Péter: Csehszlovákia története dokumentumokban. Napvilág, Budapest, 2016. 57-59.

Szarka László: Szlovák nemzeti fejlődés - magyar nemzetiségi politika 1867 –1918. Kalligram, Pozsony, 1995

Ábrahám Barna