A szlovák szociáldemokraták választása 1918 őszén

A szlovák útkeresés harmadik ereje szociáldemokrácia, viszonya ellentmondásos mind a nemzeti mozgalomhoz, mind anyapártjához, az MSzDP-hez. A folyamatosan gyarapodó szlovák ipari munkássághoz és vezetőik ideológiájához mind a konzervatív, mind a polgári demokrata politikusok ellentmondásosan viszonyultak: a nemzetépítéshez igényt tartottak e tömegre, ám elutasították a vezetők marxista, azaz antikapitalista és ateista jelszavait, pontosabban a magántulajdon elleni harcot csak az „idegen”, értsd magyar, német, zsidó tőkések ellenében tekintették legitimnek, a „nemzeti vállalkozókat”, azaz saját magukat az elnyomott proletár nemzet ugyancsak hátrányos helyzetű tagjainak, tehát hiteles vezetőinek minősítették.

More info

Csehszlovákia megteremtésének és a cseh–szlovák államjogi viszonynak a megítélése a cseh és a szlovák tudományosságban

A kommunista diktatúra majd a közös állam megszűnése óta a szlovák történetírás megszabadult a csehszlovák egység szemléleti kényszerétől, lehetővé vált számára, hogy a két nemzet viszonyát immár ne teleologikusan, hanem Csehszlovákiát adott körülmények között létrejött, majd megszűnt, korhoz (korokhoz) kötött jelenségnek tekinthesse. Megkezdődött a szlovák múlt, így az első világháború történéseinek és folyamatainak teljes körű birtokba vétele. A korábbi ideologikus, monolit szemlélettel szemben – mely szerint a szlovákság, legalábbis lélekben egységesen szemben állt Magyarország illetve általában a Monarchia háborújával, s ugyanilyen egységesen állt a csehekkel közös állam kivívása, mint a történelem által kínált egyetlen út mellett – a szerzők nem hallgatják el a tömegek államhű megnyilvánulásait, a hagyományos paraszti értékrend valamint a sok évtizedes hazafias propaganda hatásait.

More info