2015. november 25-én, Isztambulban került megrendezésre a GALLIPOLI 100 – Austro–Hungarian–Ottoman Alliance in WWI (Gallipoli 100 – Osztrák–Magyar–Ottomán szövetség az első világháborúban) című nemzetközi tudományos konferenciára, amelyet a Terror Háza Múzeum anyagi támogatásával az Isztambuli Magyar Intézet szervezett az isztambuli Osztrák Kulturális Intézet, valamint a budapesti Yunus Emre Intézet közreműködésével.
Az eseménynek az Osztrák Kulturális Intézet jelenlegi, a Monarchia egykori nagykövetségi épülete adott otthont. A „nagy háború” centenáriumi emlékezései szerencsére alkalmat adnak arra, hogy a történészek a kevésbé ismert eseményekre is ráirányítsák a figyelmet. A Dardanellák 1915. évi ostroma rendkívül fontos hadi esemény volt, amely Törökországban máig kiemelt figyelmet kap, míg Magyarországon az első világháborús török szövetség ma már nem annyira ismert a közvélemény előtt. Ezért is volt fontos osztrák, török és magyar szakemberek bevonásával e rendezvény megszervezése.
A telt ház, mintegy hatvan néző előtt tartott eseményt a házigazda intézmény igazgatója, Romana Königsbrun és az Isztambuli Magyar Intézet igazgatója, Fodor Gábor nyitották meg, majd átadták a szót az első előadónak, Felix Schneidernek (Osztrák Nemzetvédelmi Akadémia). Az osztrák kutató előadásában rámutatott, hogy a száz évvel korábbi gallipoli csata a szövetséges brit és francia csapatok részéről az egyik legnagyobb szárazföldi és vízi hadművelet volt az első világháborúban. A jórészt Winston Churchill által kidolgozott hadműveletben azonban jelentősen alábecsülték az osztrák–magyar seregek által támogatott török csapatok harci kedvét, így az teljes kudarcba fulladt. Értékelése szerint az olyan brit gyarmatok, mint Új-Zéland vagy Ausztrália, amelyek nem érezték magukénak a háborút, a kudarc nyomán végképp elidegenedtek a brit birodalomtól, így Gallipoli akár úgy is értelmezhető, mint e nemzetek „szülőföldje”.
Másodikként Négyesi Lajos (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) szólt a hallgatósághoz, aki Landauer Béla Gallipoliból hazaküldött haditudósításait elevenítette fel. Landauer a harcok során megismerte Otto Liman von Sanderst és Musztafa Kemált is, tudósításai pedig Glória sorozatcím alatt az Élet című folyóiratban láttak napvilágot, és fontos forrásai a száz évvel korábbi csatának, egyúttal annak, hogy miként értesült az eseményekről a magyar olvasó.
A harmadik előadó Demeter Gábor (MTA BTK Történettudományi Intézet) volt, aki a közvetlen előzményekre tekintett vissza, nevezetesen az első és második Balkán-háborúra (amelyek mind diplomáciai, mind hadi szempontból az első világháború közvetlen előzményei voltak), azon belül is a kelet-trákiai hadműveletekre helyezve a hangsúlyt. Előadásában az osztrák–magyar katonai megfigyelők álláspontját, véleményét ismertette széleskörű forrásbázisra alapozva. Negyediknek Tosun Saral szólalt fel (Török–Magyar Baráti Társaság, Ankara), aki az osztrák–magyar tüzérség tevékenységét mutatta be a gallipoli csatározások idején. A németek már korábban arra az elhatározásra jutottak, hogy lerohanják Szerbiát és utat nyitnak a Balkán felé. Bulgária hadba lépése ezt a célt szolgálta, Szerbia elfoglalása után pedig lehetőség nyílt a szövetségesek megsegítésére. Ebben játszott jelentős szerepet a tüzérség is. Következőként Emre Saral (Hacettepe Egyetem, Ankara) osztotta meg eredményeit a hallgatósággal – az előző referátumhoz csatlakozva – az osztrák–magyar tüzérség harci tevékenységéről. A törökök oldalán különféle egységekben mintegy háromezer ember vett rész a harcokban: tüzérek, orvosok, nővérek, sőt egy cigányzenekar is. Az osztrák–magyar tüzérség harci teljesítménye kiemelkedőnek bizonyult a Dardanellákért vívott harcokban (erről a témáról a két előadónak könyve is megjelent török nyelven).
A szünet után Katona Csaba (MTA BTK Történettudományi Intézet) előadásával folytatódott a rendezvény. Előadásában azt elemezte, hogy Tisza István magyar miniszterelnök milyen jelentőséget tulajdonított Bulgária és Törökország hadba lépésének a központi hatalmak oldalán. A bolgárok megnyerésének a Szerbia elleni, később kiszélesedő háborúban az esetleges román támadásra való felkészülés szempontjából volt jelentősége Tisza számára 1914 nyarán, míg Németország a török szövetséget tartotta fontosabbnak. Tisza szándékai végül teljesültek, a két ország egyaránt a központi hatalmak szövetségeseként lépett be a háborúba, annak ellenére, hogy a két Balkán-háborúban még más-más oldalon álltak. Ezt követően Hornyák Árpád (MTA BTK Történettudományi Intézet) lépett a mikrofonhoz, aki arról beszélt, hogy miként tükröződtek a gallipoli események a magyar közvéleménynek szánt tudósításokban. Az előadó egyértelművé tette, hogy a magyar közvélemény pozitív érzésekkel viseltetett a szövetséges Törökország iránt, így a Gallipoli-félszigetnél aratott diadal a magyarok számára is örömteli hírként, közös diadalként jelenet meg.
Utolsó előtti előadókén Mithat Atabay (Çanakkalei Egyetem) kapott szót, aki a török hadsereg galíciai harcairól és áldozathozataláról beszélt. A galíciai fronton a törökök az oroszok ellen harcoló német és osztrák–magyar hadakat segítették, és közülük nagyon sokan vesztették életüket a harcmezőn. Ennek emléke pedig máig fájdalma és vitatott kérdése a török történetírásnak, amely még további kutatásokat igényel. Végezetül Bilge Karbi (Yildiz Egyetem, Isztambul) kapott szót, aki az osztrák–magyar és a török diplomácia kapcsolatait mutatta be az első világháború idején a galíciai front példáján. A török csapatok Galíciába küldését vitákkal terhelt diplomáciai tárgyalások előzték meg, amelyek során a helyi német parancsnokok egyáltalán nem értettek egyet a törökök ottani szerepvállalásával. Végül a törökök, mint ismert, a csapatküldés mellett döntöttek, mely súlyos áldozatokat követelt a későbbi hónapokban.
Az előadásokat követően az eseményt rövid fogadás zárta, ahol a török közönségnek a nemzetközi előadókkal is alkalma volt szóba elegyedni. A konferencia összességében jórészt friss és elmélyült kutatásokra alapozva, új eredményeket felszínre hozva közelítette meg a száz évvel korábbi osztrák–magyar–török együttműködést mind diplomáciai, mind hadászati szemszögből. A sokoldalú és összetett kérdéskör megértéséhez nagymértékben járultak hozzá az elhangzott előadások, mindezt nemzetközi keretekbe ágyazottan. A rendezvény tökéletesen illeszkedett az MTA BTK Történettudományi Intézet első világháború OTKA-kutatócsoportjának (amelyet Hornyák Árpád és Katona Csaba képviselt) tematikájához is, vagyis a közép-kelet-európai nacionalizmusok első világháborús kutatásához.
Katona Csaba
(forrás: www.ujkor.hu)
