Franciaország Kelet-Közép-Európa politikája az első világháború idején 5. A paradigmaváltás második szakasza, 1917. november‒december

A francia kormányzat Kelet-Közép-Európával kapcsolatos politikájában 1917. november-decemberben ‒ vagyis a paradigma átalakulásának másodikként megnevezett időszakában ‒ minőségi változás ment végbe. 1917 novemberében ugyanis Szentpéterváron hatalomra kerültek a bolsevikok, akiknek békeprogramja nyomán várható volt, hogy Oroszország kiválik a háborúból, és felbomlik a Párizs számára stratégiai jelentőségű francia-orosz szövetség. Megkerülhetetlenül fontos lett tehát a francia külpolitika számára, hogy a cári birodalmat helyettesítendő megtalálja Németország új keleti ellensúlyát. Ebben az összefüggésben értékelődött föl még inkább a jövőbeli Lengyelország és kaptak új jelentőséget az Osztrák-Magyar Monarchia területén élő, önálló állam alapítására vagy a szomszédos nemzetállamhoz való csatlakozásra törekvő népek, illetve az azokat képviselő politikai emigrációk, mindenekelőtt pedig a csehszlovákok.

A formálódó új koncepció egyik első dokumentuma az a francia Külügyminisztériumban 1917. november 26-i dátummal keletkezett irat, amely francia szempontból vizsgálta a lengyel állam jelentőségét. Úgy vélekedtek, hogy a lengyelség nagy létszámú haderő kiállítására képes: az orosz hadseregben mintegy 700 ezer lengyel szolgált, míg a németek által elfoglalt területeken további 800 ezer volt mozgósítható. A francia külügyben politikai szempontból azt is fontosnak tartották, hogy az önálló Lengyelország példája megerősítheti a Habsburg Monarchia szláv népeinek függetlenségi törekvéseit, akik tovább szilárdíthatják a Németországgal szembeni keleti védelmet.[1] E felvetés logikus következménye volt, hogy december 27-én Stephen Pichon francia külügyminiszter nyilatkozatában független Lengyelország létrehozását szorgalmazta.

[2]

Oroszország háborús szövetségének 1917. novemberi elvesztése a francia kormány Ausztria-Magyarország irányában tanúsított magatartásában is irányváltást hozott. Abban erősítette ugyanis a november 17-i francia kormányváltozás nyomán hatalomra került miniszterelnököt, Georges Clemenceau-t és barátját, Pichon külügyminisztert, hogy végrehajtsák a Monarchia felbomlasztásának programját.[3] Ez az új koncepció a már előbb idézett november 26-i memorandumban is jelentkezik. Ebben ugyanis Lengyelország Németországgal szembeni kiemelt védelmi funkcióján túl szó esik a másik fontos pillérről, egy „megnövelt Romániáról”. Sőt: „A germán expanzió elleni védőövet megfelelően egészítheti ki új államok létrehozása keleten”, írta a feljegyzés szerzője. Ezek az „új államok” csak Ausztria-Magyarország felbomlása után, annak helyén keletkezhettek.[4] Néhány héttel később, 1918. január 5-én de Margerie, a politikai ügyek osztályának vezetője a belga nagykövettel beszélve ugyancsak ezt az új koncepciót vázolta, hangsúlyozva, hogy azt Pichon, Clemenceau és Ferdinand Foch vezérkari főnök is elfogadta. Arról beszélt, hogy egy hatékony Németország elleni szövetséghez Oroszország helyettesítésére Lengyelország önmagában nem elegendő; Csehszlovákiát, Fehér-Oroszországot, Ukrajnát, Besszarábiát és Romániát is szükséges bevonni a németellenes francia biztonsági zónába.[5] Az új francia irányvonal jegyében 1917. december 7-én bizottság jött létre a francia külügyminisztériumban, azzal a feladattal, hogy Oroszországra vonatkozó, idegen elemeket (csehek, ukránok stb.) felhasználó propaganda- és akciótervet dolgozzon ki. A bizottságnak Beneš és Štefanik is tagja lett. December 15-i dátummal Beneš a Deuxième Bureau felkérésére pontos akciótervet készített a Monarchia hátországában szabotázsakciók szervezésére. December 16-án pedig aláírták a Csehszlovák Nemzeti Tanács irányítása alatt álló csehszlovák hadsereg létrehozásáról szóló francia kormányrendeletet.[6] Mindezek a lépések azonban nem jelentették még a francia kormány visszavonhatatlan elkötelezettségét a Monarchia szétzúzása és önálló cseh állam létrehozása mellett.

Kecskés D. Gusztáv


[1] Hovi, Kalervo: Cordon sanitaire or barrier de l’Est? The Emergence of the New French Eastern European Alliance Policy 1917-1919, Annales Universitatis Turkuensis tom. 135, Turku, 1975, 72-73. p. Idézi Majoros István: A lengyel kérdés az első világháború idején a francia külpolitikában, In: A Kárpát-medence vonzásában: tanulmányok Polányi Imre emlékére, szerk. Fischer Ferenc, Hegedűs Katalin, Majoros István, Vonyó József, University Press, Pécs, 2001, 297-298. p.; Majoros István: Franciaország a nemzetközi kapcsolatok rendszerében (1871-1940). MTA doktori disszertáció. Budapest, 2003 (kézirat), 173−174. p., 175. p.

[2] Majoros: Vereségtől a győzelemig. Franciaország a nemzetközi kapcsolatok rendszerében (1871−1920). Eötvös Kiadó, Budapest, 2004, 200. p.

[3] Romsics Ignác: Détruire ou reconstruire l’Autriche-Hongrie? Franciaország dunai politikájának dilemmája a XX. század elején, In: Helyünk és sorsunk a Duna-medencében, Osiris Kiadó, Budapest, 1996, 27. p.

[4] Hovi, i.m., 71-75. p. Idézi Romsics: i.m., 27. p.

[5] Majoros: A lengyel kérdés, 298. p. A szerző hivatkozik: Hovi, i.m., 75. p.

[6] Marès, Antoine: Les slavisants français face à la Hongrie avant le traité de Trianon, Cahier d’études hongroises (Sorbonne Nouvelle Paris III – CIEH, Balassi Kiadó, Institut Hongrois), 1994/6., 188. p.