A szlovák szociáldemokraták választása 1918 őszén
A szlovák útkeresés harmadik ereje szociáldemokrácia, viszonya ellentmondásos mind a nemzeti mozgalomhoz, mind anyapártjához, az MSzDP-hez. A folyamatosan gyarapodó szlovák ipari munkássághoz és vezetőik ideológiájához mind a konzervatív, mind a polgári demokrata politikusok ellentmondásosan viszonyultak: a nemzetépítéshez igényt tartottak e tömegre, ám elutasították a vezetők marxista, azaz antikapitalista és ateista jelszavait, pontosabban a magántulajdon elleni harcot csak az „idegen”, értsd magyar, német, zsidó tőkések ellenében tekintették legitimnek, a „nemzeti vállalkozókat”, azaz saját magukat az elnyomott proletár nemzet ugyancsak hátrányos helyzetű tagjainak, tehát hiteles vezetőinek minősítették.
A szocialista vezetők, akik részben csehek voltak, s akikre ezen túl is nagy hatást gyakoroltak az osztrák-német, magyar, zsidó mozgalmárok, kitartottak osztályharcos álláspontjuk mellett, ám helyzetük nem volt problémamentes az országos párton belül. A vezetőség (Kunfi Zsigmond, Garami Ernő) doktrinér alapállása az egyházakkal és a birtokos parasztsággal szemben általában csökkentette vonzerejét, a nemzetiségi kérdésben tanúsított merevsége, minden „etnikai szeparatizmus” elítélése (vallván, hogy majd a szocializmus győzelme hozza a megoldást, egyébként pedig természetes jelenségnek minősült az iparvárosok asszimilációs hatása) pedig még inkább riasztotta a nem magyar tömegeket. A párt hatékony propagandát nem kívánt és nem is tudott folytatni: a szűkös forrásokat a magyar és a német nyelvű anyagokra, előadásokra használta fel. A szlovák (vagyis inkább cseh) vezetők ezt megelégelve 1904-től a cseh szociáldemokraták pártjától kértek támogatást lapjuk (a Slovenské) Robotnícke noviny) kiadásához, 1905−ben pedig kiváltak, és megalapították a Szlovák Szociáldemokrata Pártot, mely azonban létfeltételek híján alig egy év múlva beolvadt az országos pártba.
A belső viták ezután sem csillapodtak, különösen az 1917-es oroszországi bolsevik hatalomátvételt követően, amikor Európa-szerte közbeszéd tárgya lett a népek önrendelkezési joga. A pozsonyi szocialista lap ingerülten rámutatott a szakszervezeteket és a pártot irányító magyarok közönyös hozzáállására, a szlovák szervezetek másodrendű helyzetére, akár a működési költségek, akár anyanyelvi sajtójuk terén, és kimondta: „Szükséges számunkra, hogy szélesítsék pozsonyi titkárságunk jogait, hogy abban több olyan tag legyen, aki ismeri nemzeti és gazdasági szükségleteinket és követeléseinket, politikai múltunkat, és akik testestül-lelkestül eggyé forrnak szlovák megnyomorított, elnyomott népünkkel.” Éppen a szociáldemokrata pártnak úgymond példamutatóan érvényesítenie kell a nemzetiségi egyenjogúságot, egyetlen nyelv sem lehet egyeduralkodó, ám „a mi vaskalapos bürokratáink ott a pesti központban” nemhogy nem támogatnak semmiféle szlovák ügyet, de még olyan szónokot sem küldenek, akik legalább tudna szlovákul, ami beszédüket eleve hatástalanná teszi. Ez úgymond nem mehet így tovább. „Mi, szlovák szocialisták nem kerülgethetjük a nemzetiségi kérdést, mint a macska a forró kását, és lám, magyar elvtársainknak ez nem tetszik. Ők még mindig kiskorúnak tartanak minket, ránk erőltetik gyámkodásukat.” (Ľudoslav [Václav Chlumecký]: Časové úvahy. Robotnícke noviny, 29. novembra 1917, 3.)
A pártvezetés a vádakat visszautasítva leszögezte, hogy Magyarországon minden proletár, az alföldi magyarok is ugyanúgy elnyomottak, mind a szlovákok. A vezetőség részéről érkezett támogatásokat ecsetelve végül határozottan tiltotta a közeledést a polgári nemzeti mozgalom felé: „Nem engedjük – és gondolom, ezt a cikk szerzője is így gondolta −, hogy a szlovák proletariátust olyan pánszláv vezetők irányítsák, akik azután a bankalapításoknál majd a maguk érdekében kihasználják. Ha pedig érdekük úgy kívánja, még a kormánypártba is belépnek.” A célt változatlanul a nemzetiségi különbség nélkül, a kapitalizmus nemzetközi támadásai elleni folytatott harcban jelölte meg.
A szlovák vádakat azonnal terjedelmes szerkesztői jegyzet ismételte meg, majd a vitaindító szerző újra megfogalmazta a szlovákság kettős elnyomatását, elutasította a pánszlávizmus gyanúját, ugyanakkor megfenyegetve a pártbeli ellenfeleket: „fanatikus sovinizmusuk ellen még fanatikusabban fogunk küzdeni, mint bármelyik más nemzetiségi párt. […] Veletek akarunk tartani, de nem mint alárendeltek, hanem mint veletek egyenrangúak.” (RN, 10. januára 1918, 2.)
A szlovák szociáldemokraták azonban 1918 tavaszán egyre inkább az aktivizálódó nemzeti mozgalom felé fordultak, a kapcsolódást természetesen nem a konzervatív mártoniak, hanem a polgári demokraták tették lehetővé. A liptószentmiklósi munkások május elsejei gyűléséhez Vavro Šrobárt kérték fel szónoknak, a szocialisták így súlyt adhattak ünnepi rendezvényüknek, a nemzeti mozgalom pedig felmutathatott egy nagyhatású demonstrációt és határozatot, benne a kulcskifejezéssel – a csehszlovák törzs magyarországi ága −, amit a külföldi ellenállás és a prágai politikusok oly régóta követeltek, hogy az Antant előtt meggyőzően képviselhessék a nemzetegység tételét.
Szlovák delegátusok már nem is vettek részt az MSzDP október 13-i rendkívüli kongresszusán, arról a pozsonyi lap nem minden irónia nélkül tudósított: német és ausztriai meghívottak nem voltak (van elég bajuk azoknak otthon), „annál inkább ajnározták az itteni nem magyar munkásság képviselőit. Odáig ment a tisztesség, hogy még a kongresszus elnökségébe is beválasztották őket, ami ezidáig nem történt meg soha. Az egyik alelnökké az értelmes románt, Jumankát, jegyzőkönyvvezetővé a szerb Brkićot és a német Knallert választották. A szlovák végrehajtó bizottság nem képviseltette magát, így ebben a megtiszteltetésben a szlovákság nem részesülhetett.” A tudósítás (Mimoriadny zjazd strany. Mierový program maďarských sociálnych demokratov, RN, 17. októbra 1918, 1.) érezhető távolságtartással foglalta össze Kunfi Zsigmond radikálisan demokratikus beszédét, mellyel a magyar szociáldemokraták úgymond meg akarták nyerni az itteni nem magyar munkások képviselőit, „hogy megmutathassák, nyelvi különbség nélkül az ő táborukban egyesült az ország egész dolgozó népe.”
A következő lapon megjelent a távolmaradás magyarázata (Budiž jasno! RN, 17. októbra 1918, 2.): a delegátus nem tudta volna, hogyan kell nyilatkoznia. „A nemzetiségi kérdés, bármely törzs nyelvi jogai nem kizárólag a proletariátus ügye, főként, ha az a hosszú elnyomás következtében politikailag és társadalmilag éretlen. […] Itt az egész nemzetnek, azaz minden politikai párt képviselőinek együttműködésére van szükség. A Szlovák Nemzeti Tanács létrehozásának pártján vagyunk, amely minden hazai szlovák párt megbízottjaiból fog állni, és egyedül lesz jogosult a szlovák nemzet képviseletére másnemzetbeli pártokkal illetve a kormánnyal szemben.” Az állásfoglalás visszautasította a nacionalizmus várható vádját, és rámutatott, hogy a magyar szociáldemokraták is szövetkeztek a polgári pártokkal.
A polgári demokraták szócsöve üdvözölte a szocialisták nyitását (Socialisti maďarskí, socialisti slovenskí a Slovenská národná rada. Slovenský týždenník, 25. októbra 1918, 2.), a német, osztrák-német, lengyel, szlovén, horvát, szerb pártok példájával igazolta, hogy a szlovák szocialistáknak is nemzetük politikai közösségében a helyük, a munkások érdekeit is csak ott tudják képviselni, ezt a politikai súlyt, egyenrangú helyzetet a magyar szociáldemokrácia soha nem tudná biztosítani.
Irodalom:
Ábrahám Barna: Megmaradni vagy beolvadni? A szlovákság polgárosodása a 19. század második felében. Kalligram, Pozsony, 2016
Ábrahám Barna: A szlovákok és az oroszországi forradalmak, Történelmi Szemle, 60 (2018) 3
Erényi Tibor: Szocializmus a századelőn. Kossuth, Budapest, 1979
Kende János: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt nemzetiségi politikája 1903−1919.Akadémiai, Budapest, 1973
Polányi Imre: A szlovák társadalom és polgári nemzeti mozgalom a századfordulón (1895–1905). Akadémiai, Budapest, 1987
Politické strany na Slovensku 1860−1989. Zost. Lipták, Ľubomír. Archa, Bratislava, 1992
Szarka László: Szlovák nemzeti fejlődés − magyar nemzetiségi politika 1867 –1918. Kalligram, Pozsony, 1995
Ábrahám Barna