A hadihelyzet alakulásáról és Franciaország stratégiai helyzetének megváltozásáról az előző részekben már részletesen szóltunk. A belpolitikai erők közül különösen a radikális párt igyekezett befolyással lenni a kormány lépéseire. Amikor 1918 júniusában a francia kormány világosan állást foglalt a jugoszláv, a lengyel és a csehszlovák törekvések támogatása mellett, a döntést a Képviselőház, azon belül a radikálisok kényszerítették ki, pedig Clemenceau nem akarta.[1]
