Az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága és a Magyar Történelmi Társulat szervezésében kerül sor a 1918 – A nagy összeomlás című konferenciára 2018. október 31-én (szerdán) 10:00 órai kezdettel az Országház Főrendiházi üléstermében (Bp. 1055 Kossuth Lajos tér 1–3.). Intézetünket előadóként ifj. Bertényi Iván tudományos főmunkatárs, a Bécsi Magyar Történeti Intézetigazgatója, Katona Csaba tudományos munkatárs, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont kommunikációs referense és Szarka László tudományos főmunkatárs, témacsoportvezető, az első világháborús OTKA-kutatócsoport vezetője képviselik. A részletes program itt látható, míg a konferencia témáját és előadásait ismertető rövidfilmet ide kattintva lehet megtekinteni.

2018. szeptember 6-án kutatócsoportunk külső munkatársa, Szőts Zoltán Oszkár sikerrel védte meg Az első generáció – Az első világháború értelmezései az 1945 előtti magyar történetírásban című doktori (PhD) értekezését, amelyet ifj. Bertényi Iván témavezetése mellett, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola Művelődéstörténeti Program keretében írt. A Csorba LászlóAblonczy BalázsPollmann FerencBalázs EszterPók AttilaMészáros Andor összetételű bizottság summa cum laude minősítéssel tett javaslatot az ELTE doktori tanácsának a fokozat odaítélésére.