Az Orosz Kulturális Központ Történelmi örökség, tanulságok a jelenkor számára címmel kerekasztal-beszélgetést rendez orosz és magyar történészek részvételvével az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából 2014. november 27-én 11.00 órai kezdettel. Helyszín: Bp. 1062 Andrássy út 120. A rendezvényen intézetünket az első világháborús OTKA-kutatócsoport tagjai, Szarka László, Hornyák Árpád és Katona Csaba képviselik, míg a beszélgetés moderátora Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár ny. főigazgatója lesz. A részletes program ITT tekinthető meg.

Katona Csaba előadásai Sopronban és Siófokon

by Markovits Kálmán
Találatok: 1836

2014. október 27-én került sor a „Mire a falevelek lehullanak …” Katonák, polgárok, egyéni életutak, sorsközösségek című konferenciára a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára rendezésében , amelyen intézetünket Katona Csaba tudományos munkatárs, az első világháború OTKA-kutatócsoport tagja képviselte előadóként. A meghívó ITT olvasható. 2014. november 3-án ugyanő a siófoki Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet és Könyvtárban a Balaton Anno rendezvénysorozat keretében Écsy László balatonfüredi fürdőigazgató naplóiról beszélt. A beszámoló ITT tekinthető meg.

2014. november 4. és 6. között a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet és intézetünk ad otthont az MTA Magyar–Román Történész Vegyesbizottsága XII. tanácskozásának, amely A történetírás antropológiai perspektívái: 1914 Európában címmel kerül megrendezésre. A rendezvényen az egyik megnyitót Fodor Pál, intézetünk igazgatója, az MTA BTK főigazgatója tartja, míg előadóként Ábrahám Barna (intézetünk első világháborús OTKA-kutatócsoportjának tagja), Fónagy Zoltán, Szabó Dániel, Szász Zoltán és Vörös Boldizsár képviseli az MTA BTK TTI-t. A tanácskozás részletes programja ITT olvasható.