Milyen politikai játszmák jellemezték az első világháború éveinek nemzetállami törekvéseit Magyarországon, illetve Romániában és hogyan jelentek meg a történelmi események a román és magyar emlékezetpolitikában? Egyebek mellett ezt vizsgálták a bukaresti Balassi Intézetben rendezett, társadalomtörténeti problémákat tárgyaló tudományos tanácskozás történész résztvevői.

A teljes cikk megtekinthető a következő linkre kattintva: MTA.HU

Konferencia Bukarestben az első világháborúról

by Markovits Kálmán
Találatok: 221

2016. szeptember 15-én kerül sor a Román és magyar nemzetépítő törekvések az első világháború időszakában című nemzetközi konferenciára és az azt követő kerekasztal-beszélgetésre Bukarestben, a Balassi Intézetben. A házigazda és az intézetünk első világháborús OTKA-kutatócsoportja által szervezett rendezvényen előadóként vesz részt a kutatócsoport vezetője, Szarka László tudományos főmunkatárs, témacsoport-vezető és Katona Csaba tudományos munkatárs. A program ITT olvasható.

2016. május 14-én, a mostoha időjárás ellenére is sikeres kulturális délután részesei lehettek a megjelentek Baján, amely során három történész öt ismeretterjesztő előadását hallgathatták meg. A rendezvény a „Bácskaiak a bácskaiakért történelmi esték. Pillanatképek az első világháborúból címet kapta. 

A helyszínen, a bajai Bérci Házban nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadták mind a történészeket, mind pedig a közönséget. A Baján működő Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület alapvetően egészségügyi tevékenységet végez, de 2010-ben újjáalakult vezető csapata a kultúra, művelődés irányába is nyitott. Számos kulturális program, rendezvény és kortárs képzés mellett 2014-ben sikerült először megszervezni egy három történeti tárgyú előadásból álló rendezvényt, amelynek témája az első világháború volt. Ennek nyomán adódott az ötlet, hogy az egyesület hosszabb távon is történelmi délutánokat, estéket szervezzen. Ezúttal az érdeklődők számos új megvilágításból tekinthettek bele az első világháború eseményeibe és szerezhettek vadonatúj információkat. 

Elsőként az Újkor.hu főszerkesztője, Szőts Zoltán Oszkár történész (ELTE), az első világháború historiográfiájáról beszélt, amelyet felosztott a háború alatti kortárs szerzőkre, az 1920 és 1945 közötti időszakra, az ötvenes évek (vulgár)marxista történetírására, a Kádár-korszakra és az 1989 utáni időszakra. A Nagy Háború időszakának kortárs történészei még nem alakítottak ki történelmi értékeléseket, azonban fontos forrásokat alkottak a háború időszakában vagy később megírt memoárok, naplók, újságok, iratok és a levelezések. Az előadó konkrét példaként említette a korabeli tábori újságokat, valamint Berend Miklós harctéri naplóját. Ezt követően az 1920 és 1945 közötti időszakra vonatkozóan ismertette, hogy a történeti írások egyrészt azt firtatták ideológiai éllel (Pl. Szekfű Gyula: Három nemzedék című ikonikus könyve), hogy Magyarország miért vesztette el a háborút. Másrészt a hadtörténeti szempontot (itt Bánlaky Józsefmunkásságát és a háború után megjelent ezredalbumokat emelte ki), harmadrészt a kegyeleti megközelítést mutatta be, felhívva a figyelmet az 1917. évi kegyeleti törvényre, amely következtében az ország szinte valamennyi településén épültek háborús katonai emlékművek. A marxista történetírás alapműveként ismertette Mód Aladár 400 évküzdelem az önálló Magyarországért című könyvét, amely már az 1940-es évek elején megjelent, majd 1945-öt követően több bővített kiadást is megélt. Kiemelte továbbá, hogy az 1945 utáni időszakban és a Kádár-korszakban is mennyire kevés tudományos munka foglalkozott az első világháború történetével. A korszak kiemelkedő történészeként Galántai Józsefet említette, aki a német történészek közül Fritz Fischer tézisei mentén interpretálta az első világégést, de ennek ellenére Galántai nem kiáltotta ki Németországot egyértelmű felelőssé a háború kirobbantásában, hanem egy (diplomáciai, gazdasági és nacionalista) ok-következmény rendszert vázolt fel műveiben. A rendszerváltást követően a hadtörténeti munkák mellett az első világháború kutatásának egyik új területe maga az ember lett. Személyes történeteken keresztül, memoárok és naplók által vált a világháború emberközelivé. Népszerűvé vált a hátország szerepének vizsgálata, a mentalitástörténet és a művelődéstörténet változásai vagy a nők szerepének vizsgálata, a munkaerőpiacra való beáramlásuk. Az új szemlélet példájaként említette Christopher Clark angol történész könyvét, aki az eddigi tézisekkel szemben a transznacionális szemszögből vizsgálta a világháború kitörésének okait. Véleménye szerint nem tehető felelőssé egy konkrét ország sem, mert valamennyi hadviselő fél valamilyen szempontból szerepet játszott benne. Az előadó felvázolta Magyarország első világháborús szerepvállalásának kérdését is. Magyarország ekkor nem volt önálló ország, nem rendelkezett önálló külpolitikával, a hadüzenet gyakorlatban az uralkodó egyszemélyi döntése volt. A Monarchia a júliusi válság során nem készült világháborúra, hanem csupán lokális jellegűre Szerbia ellen: mint tudjuk, ez az elképzelés tévesnek bizonyult.


Szőts Zoltán Oszkár

A következő előadást Albert B. Gábor (Kaposvári Egyetem) tartotta meg A hazai tankönyvrevíziós mozgalom a két háború közötti Magyarországon címmel. Előadásának fő kérdései a következők voltak: Mit takar a tankönyvrevíziós mozgalom? Hogyan kapcsolódik mindez a két világháború közti kultúrdiplomáciához? Kik vettek részt ebben a mozgalomban? Sikeres volt-e a tankönyvrevíziós mozgalom? Az első világháborút követően a Népszövetség égisze alatt több szervezet is foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy nem csupán a nagyhatalmak és a katonák voltak felelősek a háború kirobbanásáért, hanem úgymond az iskolamesterek és a tankönyvek is. A világháborút megelőzően rengeteg tankönyv hordozott ugyanis torz, nacionalista, ellenséges tartalmat a többi, főként a szomszédos nemzetekkel szemben. Több szervezet is elkezdett ennek kapcsán azzal foglalkozni, hogy miképp lehet a tankönyveket megszabadítani ezektől a megnyilvánulásoktól. Ezt a mozgalmat nevezték tankönyvrevíziós mozgalomnak. Az előadó kiemelte Klebelsberg Kunó szerepét, akit a 20. század leginvenciózusabb, legjelentősebb kultúrpolitikusaként nevezett. Ő támogatta a tankönyvrevíziós mozgalmat is. Ebben többek között részt vett Olay Ferenc, Dezső Lipót, Pechány Adolf és Tas Ferenc, akik a külföldi tankönyvek magyarságképét vizsgálták. Számos esetben a negatív Magyarország-kép vagy szándékos volt, de még gyakrabban az ismeretek hiányából adódott. Nicolea Iorga román történész például kormányzatilag támogatott tankönyvében negatívan írt a magyarokról: Zsigmond királynak gazember módjára viselkedő magyarjai, a mocsárba fulladt semmirekellő II. Lajos stb. Az előadó beszélt Domanovszky Sándorról is, aki a korszak egyik jelentős tankönyvírója is volt, és aki Klebelsberg bizalmasának számított. Domanovszky részt vett az 1928. évi oslói történészkonferencián, amely fordulópont volt a tankönyvrevíziós mozgalomban. Klebelsberg ennek kapcsán állt az intézményesülő tankönyvrevíziós mozgalom mellé. Domanovszky óriási kapcsolati hálóval rendelkezett Európa-szerte. A mozgalomnak sikerei is voltak, pl. Mesterházy Jenő levelezése kapcsán javítottak Magyarországról szól negatív részleteket egy amerikai tankönyvben. Klebelsberg támogatta a magyar tankönyvek más népekről szóló negatív részeinek korrigálását is. Bajai vonatkozása is volt a tankönyvrevízió mozgalmának, ugyanis Domanovszky támogatásával Chobodiczky Alajos egykori bajai tanítóképző intézeti tanárt az elemi iskolai tankönyvek bemutatására kérték fel. A második világháborút megelőzően aztán a tankönyvrevíziós mozgalom fokozatosan elhalt.


Albert B. Gábor

A harmadik előadást Katona Csaba (MTA BTK TTI) történész, az Újkor.hu Horizont rovatának vezetője tartotta. Ő memoárok és naplók tükrében mutatta be az első világháború mindennapjait. Ennek háttere, hogy mára felerősödött nemzetközileg is a magánokiratok iránti érdeklődés, amely a hétköznapi emberek szemszögén át láttatja a mindennapokat, így a háborút is. Az előadó felhívta a közönség figyelmét az angol nyelven futó Europeana oldalára, amely egy gyűjtőportál, ahova bárki feltöltheti első világháborús iratait, dokumentumait, naplóit, fényképeit. A forrástípusokra áttérve, elmondta, hogy a napló napról napra íródik és a naplóíró az adott pillanatnyi helyzetre reflektál, a benyomásait rögzíti. Aki visszaemlékezik, az viszont az utólag tekint vissza az eseményekre, már birtokában van olyan információknak, amelyeknek egy naplóíró még nem lehet. Ezért (forrás)kritikával kell eljárni minden esetben. A háború kitörésekor Magyarország felnőtt lakossága jelentős részének nem volt háborús tapasztalata, a háborúról sokaknak romantikus, 19. században kialakult képe élt, amely szerint a magyar vitéz dicsőség fényében győzi le az ármányos ellenséget. De a "Nagy Háború" egy modern háború volt, amelyet a hátország is megérzett, már csak azért is, mert 1916-tól mindent alárendeltek a hadigazdaságnak. Az első bemutatott naplóíró a soproni cigányprímás, Munczy Béla volt, aki az olasz majd később az orosz-lengyel frontokon harcolt és naplóit 1917-ig folyamatosan írta (ezekkel D. Szakács Anita soproni levéltáros foglalkozik). Személyében egy művész lelkületű fiatalember került a frontvonalba, akitől teljesen távol állt a militáns szellem. Naplójában azt írta, hogy nem az életét félti, hanem a kezét, ha a zenélést nem tudná folytatni, akkor annál a halál is jobb volna. Arra is panaszkodik, hogy nyolc hónap eltelte után sem tudott még zenélni, így számára megkönnyebbülés volt, amikor a katonaság zenekarába bekerült. Személyesen is látta Károly királyt, akiről megállapította: „Nagyon meg van törve, nem úgy néz ki, mint a fényképeken”. Ezen mondatból kitűnik, a propaganda és a valóság közötti óriási különbség. A tordai asztalos Foris Géza Munczyval ellentétben láthatóan a propaganda hatása alatt írt. 1915-ben megsebesült, majd hazatérve frissiben megírta visszaemlékezéseit (ezeket Kulcsár Beáta történész tette közzé), amelyben leegyszerűsített, fekete-fehér képet fest a háborúról, de azt, hogy később módosult-e nézete, nem tudjuk. A harmadik személy Bőle Kornél domonkos szerzetes volt. Élete során folyamatosan készített naplójegyzeteket, amelyet évtizedekkel később a pannonhalmi apátságban kiegészített visszaemlékezéssé, amelyek feltárásán Gilányi Magdolna történész dolgozik. Visszaemlékezésében előfordulnak jelentéktelennek tűnő dolgok is, amelyek az adott helyzetben számára fontosak voltak, mert kiszakították a háború mindennapos borzalmaiból. A szerzetest megrendítette a háború borzalmainak sora. A negyedik bemutatott személy a somogyi szakács, Csendes János volt, aki szinte a világháború összes frontján szolgált szakácsként. Naplóit, amelyeket a közelmúltban fiatalon elhunyt kaposvári levéltáros, Vonyó Anita őrzött, folyamatosan írta, érdekes forrásai a kor (háborús) gasztronómiájának is. Naplóiból egy életvidám ember háború élményei bontakoznak ki. A négy különféle magánirat azt mutatta meg, hogy ki-ki hogyan, mennyire másként élte meg a háborút.


Katona Csaba

A negyedik előadást szintén Szőts Zoltán Oszkár tartotta. Ebben a hátország hadiözvegyeiről, hadiárváiról és hadirokkantjairól ismertetett számos statisztikai és számadatot. Először a halottakról beszélt: a Monarchia ötmilliónál is nagyobb veszteséget könyvelhetett el, amely az összlakosság közel 10%-a volt. A magyarországi elesettek számára csupán becslés van, ez kb. 661.000 főre tehető. A hadigondozottak ellátásának megoldása a háború alatt és után az egyik legsúlyosabb társadalmi problémává vált. Korabeli orvosi lapok számoltak be számos harctéri sérülésről: sajnálatosan sok végtagcsonkolásról, végtagpótlásról, megvakulásról és maradandó idegrendszeri problémákról. Bár a mai háborúkban ismert harctéri pszichózisról nem írtak a korabeli lapok, de biztosra vehető, hogy a hazatérő katonákat ez is érintette. A háborúban megsérült katonák számára az Országos Hadigondozó Hivatal által felállított intézményekben lehetőség volt az átképzésre. A hivatal a család nélkül maradt árvák részére szervezett árvaházakat.


Albert B. Gábor, Katona Csaba, Szőts Zoltán Oszkár

Az ötödik előadó ismételten Albert Gábor volt, aki a klebelsbergi időszak történelem tankönyveiben megváltozott hőskultuszt mutatta be. Érdekes kutatási szempontként említette, hogy a politika miként jelent meg a tankönyvekben. A politika megpróbálta a tankönyveken keresztül rányomni a bélyegét az oktatásra. Klebelsberg idején sokszínű volt a tankönyvpiac, öt kiadó hat sorozata volt elérhető ezen időszakban. Három mérvadó jellemzője volt a korszak tankönyveinek: a tankönyv a tanári munka szerves tartozéka volt, a politika egyre fontosabbnak tartotta, a tudós tankönyvszerzők pedig kiszorultak a tankönyvírásból (helyüket főként középiskolai tanárok vették át). Kik voltak a világháború hősei ezek szerint? A magyar katonák és azok heroikus küzdelmei, a limanovai csata, a lóról leszállt huszárság kézi tusája említhető példaként. Nincs cizelláltság, csak jó és rossz: a jó a magyar huszárság, a rossz a gyilkos Szerbia. A hőskultusz személyei közül még az 1940-es évek elején kiadott tankönyvekben is előfordul Tisza István háborús miniszterelnök pozitív példaképként. A klebelsbergi időszak tankönyveiben először Apponyi Albert gróf személyét próbálzák a hőskultuszban elhelyezni. A '20-as évek elején, az átmeneti tankönyvek időszakába már megjelent Horthy Miklós is, ahol még kormányzóságának ideiglenes jellege dominált és mellette még erős volt a legitimizmus eszméje is. A tankönyvekben fontos szerepe van a képek nagyságának, a nagyobb kép jelentősebb személyt tükröz. Egy 1924-es tankönyvben nagy képen jelenik meg IV. Károly és Zita, valamint Ottó trónörökös, mellettük az ideiglenes kormányzó Horthy Miklós képe még szinte eltörpült. A Horthy-legenda születése a középiskolai történelem tankönyvekben általában kormányzóságának 10. évfordulóján bontakozott ki: Horthy mint világháborús hős, háborús tette sorhajókapitányként (az otrantói szorosban), egy 1926-os tankönyvben pedig elsőként megjelent Horthy és a Novara fotója. Horthy Miklós egyre inkább élő legendává vált a tankönyvekben is.

Forrás: ujkor.hu