Az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára a kecskeméti Katona József Könyvtárban tartotta legújabb HÁTORSZÁGBAN - Kecskemét az I. világháború idején c. kiadványának könyvbemutatóját.

A rendezvényre 2016. április 27-én, 17 órától került sor melyre szép számmal érkeztek az érdeklődök. A levéltár munkatársai által készített könyvet Katona Csaba, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa a laikusok számára is rendkívül élvezetes előadásban mutatta be a közönségnek. Zárszavában Katona Csaba kiemelte, hogy ez a kiadvány egyelőre kuriózum, mivel más települések esetében még nem készült hasonló alaposságú feltáró munka a háborús hátországról.

Forrás: http://mnl.gov.hu/mnl/bkml/hirek/konyvbemutato_hatorszagban_kecskemet_az_i_vilaghaboru_idejen

A Budapest Pont (Bp. 1053 Királyi Pál u. 18.) ad otthont  2016. március 30-án 18.00 órai kezdettel intézetünk első világháborús OTKA-kutatócsoportja két tagja, Katona Csaba, intézetünk tudományos munkatársa és Szőts Zoltán Oszkár, az Újkor.hu főszerkesztője előadásának a „Szeretnénk már a fenébe menni – de nem lehet”. Személyes történetek az első világháborúból című beszélgetés meghívója ITT olvasható.

Az Újkor.hu és a Budapest Pont közös programsorozata izgalmas előadással veszi kezdetét 2016. március 30-án. Szőts Zoltán Oszkár főszerkesztő és Katona Csaba rovatvezető az első világháború eseményeit a mikrotörténelem szemüvegén keresztül vizsgálja majd. A két előadó arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon miként élte meg a front és a hátország a történelemkönyvek lapjairól ismert eseményeket.

1914 nyarán az Osztrák–Magyar Monarchia lakossága 51,4 millió főt számlált. Ebből a „Nagy háború” során összesen 8 millióan vonultak be, tehát körülbelül a teljes lakosság 15,5%-a. Ha a statisztikai adatok mögé nézünk, láthatjuk, hogy jóformán nem volt olyan család, amelyik ne lett volna érintett. Hogyan befolyásolták az események a személyes sorsokat? Hogyan élték meg a besorozott katonák és családtagjaik a történteket? Mit gondoltak a fronton? Mit ettek? Hogy látták az ellenséget? Az előadás célja ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása lesz.

Az akkori mindennapok bemutatását korabeli naplók, memoárok, levelek segítségével színesíti majd a két történész. Ezek a források rendkívül sajátosak, hiszen szerzőik a történések sűrűjében voltak, s noha nem rendelkeztek minden esetben az utókor „mindent átlátó” perspektívájával, s nem egy esetben meglehetősen szubjektívek, elfogultak, ennek ellenére a mindennapok kutatásával olyan emberi sorsok rajzolódhatnak ki adott esetben, melyek segítségével jobban érthetővé válnak a nagyobb történeti narratívák is.

Remélhetőleg az előadás nagy érdeklődésre tart majd számot olvasóink körében. Célunk nem csupán az, hogy a történelem iránt érdeklődők széles tömegét szólítsuk meg, hanem az is, hogy megteremtsük egy „újkoros” közönségtalálkozó – bízunk benne, hosszú életű – hagyományát.

Az előadás a Budapest Pont és az Újkor.hu közös, minden hónap utolsó szerdáján jelentkező programsorozatának első estje.

Előadók:

Katona Csaba (történész, az Újkor.hu rovatvezetője, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársa)

és

Szőts Zoltán Oszkár (történész, az Újkor.hu főszerkesztője, az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársa)

Helyszín: Budapest Pont, Királyi Pál utca 18., Budapest, 1053

Időpont: 2016. március 30., 18:00
Belépő: 1200 Ft, diákoknak: 600 Ft

További információk:

https://www.facebook.com/events/1724551991157632/

(forrás: ujkor.hu)