Szarka László előadása Győrben

by Markovits Kálmán
Találatok: 386

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében 2015. április 27-én emlékülésre került sor a győri városházán.  A rendezvényen intézetünk tudományos főmunkatársa, témacsoport-vezetője, az első világháborús OTKA-kutatócsoport vezetője, Szarka László előadást tartott A századfordulótól az összeomlásig. Az első világháború hatása a magyarországi városok fejlődésére címmel. Beszámoló a rendezvényről pedig ITT olvasható.

A Nagy Háború emlékére

by Markovits Kálmán
Találatok: 607

„Nem virág hull, de bomba. Utazz a Balatonra…” címmel rendhagyó kiállítás nyílt április 1-jén a siófoki Kálmán Imre Emlékházban az I. világháború jubileumi emlékéve kapcsán. A tárlat különlegessége, hogy a Nagy Háborút bemutató korabeli sajtóorgánumokon, fotókon, képeslapokon túl a kiállítótermekben helyet kapott a SYMBEL 2014-2018 kiállítás, amely az öltözékkultúra nyelvén idézi meg a háborús évek emlékét.

 

Dr. Kovács Emőke, a BRTK Könyvtár igazgatója megnyitóbeszédében a következőképp mutatta be a több célt is szolgáló kiállítást:
- Egyfelől így szeretnénk csatlakozni a Nagy Háború (1914-1918) jubileumi emlékéveihez, másfelől szeretnénk egy sajátos megközelítési módot alkalmazni. Az első világháború esetében a legtöbbet - joggal - a harctéri eseményekről, a katonák sorsáról, a szövetségi rendszerek alakulásáról, a bel- és külpolitikai változásokról, birodalmak bukásáról, s új országok születéséről beszélnek. Kevesebb szó esik a hátországról, a mindennapokról, a nőkről, a gyermekekről, a mikrokörnyezetről, a háborús szépirodalomról, a békebeli Balatonról. – mondta el a könyvtárigazgató.
A könyvtár munkatársai, Démuth Réka és Pusztai Fruzsina Olívia által összeállított kiállítás megvalósításához és sikeréhez nagymértékben hozzájárultak az intézmény olvasói féltve őrzött családi fényképeikkel, valamint Tóth-Baranyi Antal gyönyörű korabeli képeslapjaival. Az Emlékház falain szereplő képek közt a fronton harcolt katonákról készült, családi hagyatékokból előkerült fotók is sorakoznak.

siofok2

- Ez a tárlat a maga módján egyedülálló, hiszen a lokális történet, az országos történet és ennek egy nem történészi újragondolása jelenik meg a termekben. – nyilatkozta Katona Csaba, a kiállítást megnyitó történész. - Hármas egységre osztottuk fel a kiállítást, egyszerre szerettük volna megjeleníteni a lokális helytörténetet, Siófok történetét, magát a világháborút, illetve azt, amit 100 év elteltével gondolunk róla. Az első teremben megjelenik az a polgári világ, amit szétzúzott a világháború, és ezt szimbolikusan nem más jeleníti meg, mint Siófok egyik leghíresebb szülötte, Kálmán Imre. Az operettkirály Csárdáskirálynő című műve a világháború éveiben született meg, majd került bemutatásra 1915-ben Bécsben, majd 1916-ban Budapesten. Egyfelől tehát a Csárdáskirálynőn és Kálmán Imrén keresztül mutatkozik meg a háború által darabokra szabdalt békeidő, másrészt pedig hátországból fennmaradt képeken, emlékeken át. A második terem már magáról a háborúról szól, a frontkatonák mellett leginkább a hátországra helyezve a hangsúlyt. A katonák által írt levelek, általuk küldött fényképek lévén azt próbáljuk bemutatni, hogy hogyan szembesült a hétköznapok embere azzal, hogy mi zajlik a fronton, hogy a békés korszakba hogyan szivárgott be a háború gondolata. A kiállítás harmadik egysége a SYMBEL nemzetközi divatcsoport a divatkiállítása, amely a világháborút egyfajta szimbolikus eszközzel jeleníti meg, a divat eszközeivel mondja el, hogy szerintük mit jelenthetett a világháború. – mondta Katona Csaba.

siofok1

A SYMBEL 2014-2018 az I. világháború ihlette öltözékkultúra kiállítás. Alkotói mai ruhákat terveztek, erős érzelmi többlettel megszólítva a ma emberét. Első sorozatuk a történelmi események ihletésében készült kronologikus-historikus, a második pedig egy szimbolikus sorozat. Utóbbi, a Valkűr címet viselő kollekció néhány darabja érkezett meg a kiállítás alkalmával Siófokra. A Valkűr az északi mitológia nőalakja, aki a halott hősöket emeli a csatatérről a Valhallába. A kollekcióban a külföldi és hazai tervezők a finom részletekkel fejezik ki az ártatlanság pusztulását. Nem korabeli ruhákat, jelmezeket terveztek, hanem a ma embere által hordható darabokat, amelyekkel átérezhetőbbé válik a háború átélése a közönség számára is. A SYMBEL azt vallja, hogy a ruha az első réteg az ember és a világ között, így minden más tárgynál alkalmasabb a lelki többlet megjelenítésére.
A siófoki BRTK Könyvtár kiállítása az intézmény I. világháborúról szóló felhívása kapcsán jött létre, amelyre egész évben várják a háborús katonákról, hősi halottakról, katonai áldozatokról, a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyokról, kényszermunkásokról fennmaradt emlékeket, fényképeket, naplókat, leveleket és történeteket.

Milei Barbara; Fotók: Gáti Kornél

(Forrás: siofoki-hirek.hu)

Katona Csaba fellépése Kecskeméten

by Markovits Kálmán
Találatok: 401

Nagy érdeklődés övezte a Kecskeméti Katona József Múzeum első világháborút megidéző, Hazatérnek…1914–2014 című kiállításának közelgő zárását megelőző programot. 2015. január 30-án a kiállítás két kurátora, Szabóné Bognár Anikó és  Végh Katalin fogadta a vendégeket és kalauzolta végig őket a tárlaton; a rendhagyó séta egy-egy állomásán Bognár Gabriella és Mató Adrienn népdalokkal idézte elődeink sorsát. Ezt követően a múzeum díszteremében gyűltek össze az érdeklődők, akik Ravasz István alezredest, hadtörténészt (Hadtörténeti Intézet és Múzeum) és intézetünk tudományos munkatársát, az első világháborús OTKA-kutatócsoport tagját, Katona Csabát kérdezték a világháborúról, kutatásaikról, a történelemről. A nagysikerű rendezvény, amelynek meghívója ITT tekinthető meg, telt hát előtt zajlott. További részletek ITT olvashatóak.