A sok évszázados, etnikumfeletti hungarus patriotizmus a 19. század magyarosító szellemiségében egyre kevésbé lehetett természetes, s főleg hiteles állásfoglalás, ám egy sor szlovák értelmiségi a dualizmus évtizedeiben is elfogadta az egységes magyar politikai nemzet eszméjét, és szerepet vállalt a politikai, esetleg kulturális asszimilációt elfogadó, viszont anyanyelvi írásbeliség megteremtésében. A sztárépítész Ján Nepomuk Bobula, az evangélikus lelkész, végül szuperintendens Daniel Bachát vagy Szeberényi Gusztáv, a nyelvész-filológus Samo Czambel vagy Podhradszky György, a náluk türelmetlenebb kulturális mindenes, Adolf Pechány, a szerkesztő Karol Csecsotka munkái mellett tömeghatást gyakoroltak a kormánybarát szlovák lapok és a Magyarországi Tót Közművelődési Egyesület olvasó-, énekeskönyvei, fordításai.
