A projekt számára készült térképek

A Nagy Háború birodalmi, nemzet- és államépítő nacionalizmusainak közös jellemzője volt a territorializált, térképeken is megjeleníthető nemzeti és állami terület. Munkatársunk, Nagy Béla, a projekt időtartama alatt készült elemzések, tanulmányok, kiadványok részére készítette az alább található térképeket.

More info

A szlovák lojális (hungarofil) irányzat az első világháború második felében

A sok évszázados, etnikumfeletti hungarus patriotizmus a 19. század magyarosító szellemiségében egyre kevésbé lehetett természetes, s főleg hiteles állásfoglalás, ám egy sor szlovák értelmiségi a dualizmus évtizedeiben is elfogadta az egységes magyar politikai nemzet eszméjét, és szerepet vállalt a politikai, esetleg kulturális asszimilációt elfogadó, viszont anyanyelvi írásbeliség megteremtésében. A sztárépítész Ján Nepomuk Bobula, az evangélikus lelkész, végül szuperintendens Daniel Bachát vagy Szeberényi Gusztáv, a nyelvész-filológus Samo Czambel vagy Podhradszky György, a náluk türelmetlenebb kulturális mindenes, Adolf Pechány, a szerkesztő Karol Csecsotka munkái mellett tömeghatást gyakoroltak a kormánybarát szlovák lapok és a Magyarországi Tót Közművelődési Egyesület olvasó-, énekeskönyvei, fordításai.

More info

A szlovák szociáldemokraták választása 1918 őszén

A szlovák útkeresés harmadik ereje szociáldemokrácia, viszonya ellentmondásos mind a nemzeti mozgalomhoz, mind anyapártjához, az MSzDP-hez. A folyamatosan gyarapodó szlovák ipari munkássághoz és vezetőik ideológiájához mind a konzervatív, mind a polgári demokrata politikusok ellentmondásosan viszonyultak: a nemzetépítéshez igényt tartottak e tömegre, ám elutasították a vezetők marxista, azaz antikapitalista és ateista jelszavait, pontosabban a magántulajdon elleni harcot csak az „idegen”, értsd magyar, német, zsidó tőkések ellenében tekintették legitimnek, a „nemzeti vállalkozókat”, azaz saját magukat az elnyomott proletár nemzet ugyancsak hátrányos helyzetű tagjainak, tehát hiteles vezetőinek minősítették.

More info

Ausztriához, illetve szűkebben Magyarországhoz lojális román személyiségek a századelőn

A román elit gondolkodásában a kevéssé körvonalazódott Bukarest-orientáció mellett általánosan jelen volt az a nézet, hogy a nemzet fennmaradása, sőt, mint látni fogjuk, minden románok egyesítése a Habsburg-birodalom keretein belül lehetséges, lojalitásuk tehát a császár vagy a Magyar Korona felé irányult. A két közjogi elem sorrendje a románok többsége számára természetes: 1867-ig a Magyarországtól elválasztott Erdélyben Bécset tekintették a sorsukat intéző erőnek, a 18−19. századi memorandumokat az Udvarban nyújtották be, azt szolgálták a határőr-ezredek, a Jó Császár nevében küzdöttek Horea és Cloşca vagy negyvennyolc felkelői. A Bécs iránti lojalitás 1867 után is elsődleges maradt, hiszen az ottani elit következetesen elutasította Erdély unióját és ezzel a magyar országgyűlés és kormányzat jogalapját sorsuk irányítására. Bécs elvárt közbenjárása, közvetítése a románság érdekében hamarosan új elemmel bővült. Romániának a Hármas Szövetséghez történt 1883-as csatlakozása után lehetett arra hivatkozni, hogy e viszony megfelelő működésének előfeltétele a Monarchia és Románia közötti jó viszony, tehát az itteni románok helyzetének megnyugtató rendezése.

More info

Bécs−Budapest−Bukarest. Román útirányok 1918 őszén: A hazai román vezetők el nem köteleződő, kiváró álláspontja a háború utolsó hetei alatt

A hazai románság vezetői a harci cselekmények lezárultáig (a birodalom számára az olasz fronton) nem tudhattak semmi biztosat az Antant, mindenek előtt az Egyesült Államok szándékairól, a Monarchia fennmaradásának esélyeiről. Ugyanakkor Románia nemzetközi helyzete, szövetségesi státusa a bukaresti béke aláírása (1918. május 7.) után bizonytalanná vált. Ennek ellensúlyozására intenzív propagandát indított az Antant döntéshozói felé, el kívánván fogadtatni álláspontját, miszerint elsősorban szövetségesei miatt került ebbe a kényszerhelyzetbe, tudni illik a hadsereg nem kapta meg a rögzített támogatást. Az ország tehát érvényesnek tekinti az 1916-os szerződés területi rendelkezéseit.

More info

Csehszlovákia megteremtésének és a cseh–szlovák államjogi viszonynak a megítélése a cseh és a szlovák tudományosságban

A kommunista diktatúra majd a közös állam megszűnése óta a szlovák történetírás megszabadult a csehszlovák egység szemléleti kényszerétől, lehetővé vált számára, hogy a két nemzet viszonyát immár ne teleologikusan, hanem Csehszlovákiát adott körülmények között létrejött, majd megszűnt, korhoz (korokhoz) kötött jelenségnek tekinthesse. Megkezdődött a szlovák múlt, így az első világháború történéseinek és folyamatainak teljes körű birtokba vétele. A korábbi ideologikus, monolit szemlélettel szemben – mely szerint a szlovákság, legalábbis lélekben egységesen szemben állt Magyarország illetve általában a Monarchia háborújával, s ugyanilyen egységesen állt a csehekkel közös állam kivívása, mint a történelem által kínált egyetlen út mellett – a szerzők nem hallgatják el a tömegek államhű megnyilvánulásait, a hagyományos paraszti értékrend valamint a sok évtizedes hazafias propaganda hatásait.

More info

Erdély kérdése a román elit körében a bukaresti béke aláírásáig

Köztudott, hogy az összes román lakta (többé-kevésbé román többségű) régió politikai egyesítése, a nagy nemzeti állam létrehozása az 1840-es évek óta központi helyet foglalt el a két román fejedelemség elitjének gondolkodásában. A történeti Moldva keleti felének (Besszarábia) visszaszerzése ugyan még a jelszavak szintjén sem nagyon jelenhetett meg (az 1812 óta a területet uraló nagyhatalom, Oroszország sokáig magukat a román államokat is ellenőrzése alatt tartotta, és a krími háború után is a román államiságot fenyegető fő veszélynek számított), Erdély, a magyarországi részek (a román gondolkodás e kettőt mindig elkülöníti) és az ausztriai Bukovina megszerzése, ha úgy tetszik visszaszerzése viszont mindig a diskurzus része volt. Írók, történészek, egyesületek (a Transilvania, a Carpaţi, majd a Liga Culturală) hol nyíltan, hol burkoltan (a nemzet történeti-kulturális összetartozása) képviselték, amit viszont a kormányok, a vezető pártok természetesen nem tehettek meg, különösen 1883 óta, amikor Románia katonai szövetséget kötött a Monarchiával, s így a Hármas Szövetség társult tagja lett. Az uralkodó, a Hohenzollern-családból származó, német elkötelezettségű I. Károly főleg nem gondolhatott bármiféle kétértelmű, félreérthető megnyilatkozásra.

More info

Franciaország Kelet-Közép-Európa politikája az első világháború idején 10. A paradigmaváltás eredményei a Párizs környéki békék tekintetében

Vegyük szemügyre az előző részekben kifejtett hatások eredőjeként a háború végére kialakult eredményt, amely a Párizs környéki békeszerződésekben öltött testet. Az új Kelet-Közép-Európa más lett, mint amilyenre a döntésre ható különféle erők tervezték. A politikai lépések legitimálására szolgáló érvek és értékrendek összekeveredtek. Így például a nemzeti elv érvényre juttatásában jelentős szerepet játszó lengyel és cseh emigráció államalapító terveit a nemzetin kívül történeti indokokkal is igyekeztek alátámasztani.[1]

More info

Franciaország Kelet-Közép-Európa politikája az első világháború idején 2. Előzmények Franciaország Kelet-Közép-Európa politikája az első világháború előtt

„Franciaország dunai politikáját az utóbbi évszázadokban alapvetően mindig keleti szomszédjával (szomszédjaival) folytatott hatalmi rivalizálása határozta meg. Kelet-Európa, illetve a dunai régió népei aszerint ítéltettek meg, hogy ebben a vetélkedésben hova álltak vagy akartak állni. Ebből következett, hogy Párizs a kora újkortól kezdve minden olyan törekvést támogatott, amely - Bethlen Gábortól II. Rákóczi Ferencen át Kossuth Lajosig - a germán-németséget közvetve vagy közvetlenül gyengítette.

More info

Franciaország Kelet-Közép-Európa politikája az első világháború idején 3. Paradigmaváltás előtt, 1914‒1916

Az első világháború előtt a Kelet-Közép-Európával foglalkozó francia szakértők meghatározó csoportjai és a külügyi vezetés egyetértettek abban, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiának továbbra is fenn kell maradnia, noha időszerűnek látták korszerűsítését, föderalizálását. Az orosz stratégiai szövetség miatt 1914 előtt a Quai d’Orsay-én nem gondoltak a cári birodalom területén élő népek nemzetállami fejlődésének támogatására sem. A „Nagy Háború” évei azonban alapvető változásokat hoztak a francia egyetemi és kormányzati körök térségünkkel kapcsolatos szemléletében.

More info

Franciaország Kelet-Közép-Európa politikája az első világháború idején 5. A paradigmaváltás második szakasza, 1917. november‒december

A francia kormányzat Kelet-Közép-Európával kapcsolatos politikájában 1917. november-decemberben ‒ vagyis a paradigma átalakulásának másodikként megnevezett időszakában ‒ minőségi változás ment végbe. 1917 novemberében ugyanis Szentpéterváron hatalomra kerültek a bolsevikok, akiknek békeprogramja nyomán várható volt, hogy Oroszország kiválik a háborúból, és felbomlik a Párizs számára stratégiai jelentőségű francia-orosz szövetség. Megkerülhetetlenül fontos lett tehát a francia külpolitika számára, hogy a cári birodalmat helyettesítendő megtalálja Németország új keleti ellensúlyát. Ebben az összefüggésben értékelődött föl még inkább a jövőbeli Lengyelország és kaptak új jelentőséget az Osztrák-Magyar Monarchia területén élő, önálló állam alapítására vagy a szomszédos nemzetállamhoz való csatlakozásra törekvő népek, illetve az azokat képviselő politikai emigrációk, mindenekelőtt pedig a csehszlovákok.

More info